Horváth Csilla - ReggaetonDanceReggaetonDance

Horváth Csilla

CSILLA

1986. december 9-én születtem Budapesten.

Mindig is az utcai táncok vonzottak, tini korom óta ezt a stílust táncolom. Később ez kiegészült az afro táncokkal, dancehall-al, és twerkkel is.

Bár világ életemben vonzott a latinos életérzés, és mindig csodáltam a kubai táncosokat, a nagy fordulópont csak 2008 nyarán jött el az életembe. Ekkor kezdtem el New York-i Salsázni, amit nagyon megszerettem, és ráadásul a műfaj egyik legkiemelkedőbb alakjától (Szőnyi Levente) tanulhattam. Csodálatosan szép, és kecses táncnak tartom, de valahogy mégsem találtam meg benne önmagam. Az egyik órám után azonban meghallottam a másik teremben dübörgő ritmusokat… A Reggaetont! Ezt a zenei stílust már évek óta ismertem és nagyon szerettem, bár fogalmam sem volt arról, hogy erre külön táncstílus is létezik!

Tudtam, hogy ez az a tánc, amit eddig kerestem, ami igazán én vagyok. Azonnal függőséget okozott, és ez elől nem volt menekvés. Párommal, Szádvári Zoltánnal már több éve táncolunk együtt, és hamar kiderült milyen jól kiegészítjük egymást.

2010 óta saját tánciskolánkat vezetjük számos helyszínen tanítunk, és lépünk fel, versenyekre járunk. Csapatunkkal 2013-ban megnyertük a Bachata Magyar Bajnokságot, és több modern táncversenyen is dobogós helyezést értünk el!

A reggaeton mellett számos más stílussal foglalkozom, mint pl. a Twerk, Dancehall, a RaggaJam, Hip-hop, a különböző karibi, latin és afro táncok. Imádom a stílusok sokszínűségét, rengeteg inspirációt merítek belőlük. Napi szinten képzem magam, hogy töretlen lendülettel és szenvedéllyel tudjam átadni az érzést, amit a tánc kivált belőlem!

Egyik fő célom, hogy minél több emberrel megszerettessem a táncot, a mozgást, hogy önbizalmat adjak, segítsek színesebbé tenni a szürke hétköznapokat! Hihetetlenül jó érzés, mikor egy tanítványom büszkén meséli, hogy megdicsérték egy buliban, vagy szép eredményt ér el egy versenyen! Jó látni ahogyan óráról órára fejlődnek az emberek, és egyre önfeledtebben át tudják adni magukat a zenének!

Számomra mi a tánc? Valami, ami szavakkal nehezen megfogalmazható. Valami, ami érzelmes és érzéki. Közöl, noha nem beszél. Kérdez, miközben szavai nincsenek. Néha megráz, felkavar. Néha gyönyörködtet csupán. Anyaga az emberi test, de forrása mindig az emberi lélek. Tánc közben az lehetsz, ami akarsz lenni… éppen ott, abban a pillanatban.

Tekintsd meg a többi oktatóinkat:

Szádvári Zoltán